30. rész

Az ágyon ülve vártam megérkező mivoltát. Ujjaim várakozás közben addig tördeltem, míg már fájni kezdett cselekedetem, s tudtam, hogy abba kéne hagynom, mégse voltam rá képes. Ahogy teltek a percek, úgy lettem egyre idegesebb. De miért is voltam az? Talán a kialakult helyzet miatt? A csók miatt, ami a lépcsőn csattant el? Az este okozta volna ezt?

Ezernyi kérdés, ám válasz egyre se jött. Csak teltek a percek, szinte villámgyorsasággal szálltak tova, s idegességem is úgy fokozódott.

Lehet csak tíz perc telt el, esetleg negyedóra, mégis, mikor meghallottam a zár ismert kattanását, ami jelezte, hogy a szoba lakója megérkezik, felálltam az ágyról. A belépő alak elé sétáltam, már-már lerohanva nyúzottnak ható mivoltát. Ideje se volt, hogy felfogja létezésemet, ösztönösen, mint aki megsajnál egy kisfiút, úgy öleltem át derekát. Másodpercek alatt reagált cselekedetemre, átölelve apró alakomat.

Percekig álltunk ott, egymás karjaiban. Ajkaival finoman fejem búbjára csókolt újra s újra, míg karjai egyre szorosabban ölelték át elgyengülő testemet.

 - Annyi mindent kérdeznék tőled… - Suttogta halkan. Nem mozdultam, de ő se. Továbbra is ugyanúgy álltunk.

 - Kérdezz… - Akárcsak ő, én is ugyanolyan halkan suttogtam.

 - Félek a választól. – Ez volt az a pont, amikor gyengéden eltolt magától egy halk sóhaj kíséretében. Megragadva kezemet az ágyra húzott, majd velem szemben foglalt helyet. – Tudod Cho Hee, olyan vagy nekem, mint egy pillangó. – Eresztett felém egy halovány mosolyt.

 - Miért? – kérdeztem döbbenten, de az apró mosoly az én ajkaim végében is megjelentek.

 - Itt vagy, de nem érlek el… - Mosolygott rám haloványan újból.

 - Ezt hogy… - Nem bírtam befejezni. Mutatóujját finoman ajkaimra helyezve csendre intett.

 - Ne mondj semmit, egyetlen szót se! Csak mosolyogj rám… Kérlek.

Nem tudom miért, de meghallva halk kérését, ami könyörgően, erőtlenül, mégis betöltve a szoba csendjét reményével, azonnal teljesítettem. Nem az a szívből jövő hatalmas mosoly ült ki az arcomra, sőt ez a mosolyom semmihez se volt fogható. Ez a mosoly csak az ő mosolya volt. Az ajándéka, a szeretetem jelképe ő feléje, amiért oly sok szenvedésen ment keresztül miattam. S bár kapcsolatunk hazugság volt, a mosolyom felé szívből jövő volt. Őszinte, talán a legőszintébb, amit az elmúlt egy évben neki szántam. Azokban a percekben még azt is képes voltam ezáltal elhinni, hogy ez a kapcsolat elérheti azt a szintet, amit oly annyira szeretne.

 - A pillangó is ilyen. – Kezdett bele halkan mondandójába. – Gyönyörű, szemet gyönyörködtető látvány, azt érzed, hogy meg akarod érinteni, mi több, magadénak tudni. És amikor már elég közel vagy hozzá, hupsz, elrepül. De mikor sikerül megérintened, megszerezned magadnak… Törékeny lényt kapsz, aki hiába elragadóan meseszép, hiába érzed még mindig azt, hogy magadénak akarod, előjön belőled a félelem érzése. Mi történik, ha elengeded és összetöri magát? Mi van akkor, ha elengedem a kezedet, és te összetöröd magadat? Félek ettől, rettenetesen félek. Könyörögve kérnélek meg arra, hogy kérlek, ne tűnj el mellőlem, de nem tehetem meg. Olyan vagy, mint egy pillangó.

 - Miért félsz ettől? – kérdeztem meg egészen halkan. Valószínűleg számról olvasta le a szavakat, olyan halk volt kérdésem.

 - Ismerlek Cho Hee. Ha te nem is vetted észre sose, de láttam rajtad az elmúlt egy évben az összes fájdalmat, a gyengeséget. Tudom, hogy mennyire törékeny vagy, s biztonságban akarlak tudni. Magam mellettem.

 - De én…

 - Számomra olyan vagy, mint egy álom… - Sóhajtott fel. Elengedve kezemet, amit eddig ujjai közt szorongatott, felállt az ágyról, s úgy nézett le rám. – Egy magasan szálló pillangó.

Szerettem volna kérdezni tőle, megindokoltatni ezeket a mondatokat, ám nem hagyott rá lehetőséget. Belépve a fürdőszobába magára csukta az ajtót, alig két perc elteltével pedig a víz csobogását hallottam a zuhanykabinból, ami alá valószínűleg beállt. Hirtelen ötlettől vezérelve, s át se gondolva tettemet, felálltam én is az ágyról, majd beléptem a fürdőszoba fehér csempés falai közé. Egy pillanatra mintha megremegett volna kezem, a kilincset szorongatva ujjaim közt, míg belélegeztem a helyiség párás levegőjét. Mit sem törődve a következményekkel, vagy, hogy egyáltalán mennyire okos dolog ez tőlem, levettem a kényelmetlenné vált piros ruhámat, s a gyönyörű csipkés fehérneműre fittyet hányva, beálltam Jeong Guk mellé a zuhanykabinba. Érzékelve, hogy már pedig nincs egyedül, még levegőt is elfelejtett venni. Másodpercekkel később engedte ki tüdejébe rekedt levegőt egy meglepett nyögés kíséretében. Ekkor tudatosult bennem, hogy míg engem intim helyeken fed valami, addig őt semmi.

Hát ez roppant hülye dolog volt tőled Cho Hee! – Futott át rajtam a felismerés.

 - Öhm… - A nyögés kíséretében immár egy értelmesnek mondható hang is elhagyta torkát.

 - Miért vagyok számodra egy pillangó? – kérdeztem meg határozottan. Jobban mondva próbáltam határozottnak tűnni, szemeit nézni, esetleg a nyakát, de egy centivel se lejjebb. Bezzeg más csaj az egyetemről mit meg nem adna érte, ha a helyembe lehetnének. Tálán meg kellene néznem, hogy mekkora neki?

 - Ezt itt szeretnéd a zuhanyfülkében, meztelenül megbeszélni? – Lepődött meg kérdésemen.

 - Én nem vagyok meztelen.  – Rántottam enyhén vállaimon. Ösztönösen lehajtva fejemet, ami oly megszokott dolog volt tőlem ilyenkor, kénytelen voltam véglegesen beismerni, hogy kibaszott hülye vagyok. Úgy akarok vele beszélni, hogy ő meztelen?

 - Értékelem én, hogy egy pár vagyunk meg minden, de én nem készültem fel arra, hogy pont most, miután megütöttem az egyik barátomat, és téged is elég távolinak érezlek magamtól, akkor belépsz mellém egy szál fehérneműbe – Nézett végig vizes mivoltomon, s bár a fehérnemű rajtam volt, hála a víznek, egyre jobban átadta az alatta lévő dolgokat. -, ami nem mellesleg nagyon vadító, és a meztelen testemet nézve várod, hogy válaszokat adjak.

 - Nem nézek a meztelen testedre.

 - Akkor nem ért volna rá később? – Vonta fel egyik szemöldökét.

 - Nem. – válaszoltam könnyedén. – Később a fáradtságra hivatkozol, oldalra dőlsz és alszol, másnap meg beadod, hogy elfelejtetted. Most kérem a válaszokat, különben addig nem mozdulunk innen.

 - Kim Cho Hee, te hihetetlen vagy! – Nézett rám bosszúsan, majd végezetül hangosan felkacagott.

 - Na? – Néztem továbbra is arcát, immár sürgetően.

 - Vedd le azt a szerencsétlen fehérneműt, így se fed már túlságosan sokat. – Ujjaival melltartóm pántjához nyúlt, s hiába volt vizes, könnyed mozdulattal szabadította el helyéről, majd eztán az elsőt követte a második is. Megszeppent arcomat látva a megrökönyödni készülő testemet az ő meztelen testéhez húzta, hogy átöleljen karjaival. – Ne nézz rám ilyen őzike szemekkel. Nem fog megtörténni, ha nem akarod. – Súgta fülembe megnyugtató hangjával. – Csak ha már itt vagy, büntetésképp meg kell mosnod a hátam.

 - Rémálmaim lesznek a feneked meztelen látványától. – Toltam el magamtól a halkan kuncogó Jeong Gukot.

Igaza volt. Tényleg nem történt meg. Egy-két alkalommal persze szóvá tette, hogy miért vagyok ilyen szende szűz kislány, ám cselekedni már Ő, sem mert. Szerintem néhány helyzetben sokkal jobban zavarban volt, mint én. Pedig rajtam tényleg nehéz volt túltenni, az arcomat most kivételesen Jeong Guk miatt öntötte el a pipacspiros szín és nem HoSeok miatt.

Egy óra elteltével már az ágyban feküdtünk, míg a földön ramenes zacskók és üres tányérok hevertek. Ez az új közös élmény éhessé tett minket, és mivel nem volt kedvünk elmenni valahova normális ételt enni, ezért a gyorsan elkészíthető ramen mellett döntöttük. Amit hanyagul szanaszéjjel hagytunk. Sebaj, Jeong Guk szobája, majd ő feltakarít.

 - Megcsókolt? – kérdezte meg halkan. Fejem a mellkasán pihent, míg az ő egyik karja a hátamon.

 - Kicsoda? – kérdeztem meg, de nem néztem rá, továbbra is a tévét bámultam, na meg azt az ostoba műsort, amibe valami banda parádézott.

 - HoSeok. – válasza közben élesen szívta be a levegőt, amit aztán orrán keresztül fújt csak ki, mivel ajkait szorosan összepréselte, valószínűleg ösztönösen, ahogy meghallotta a nevet, amit kiejtett a száján.

 - Nem. – Hazudtam. Újra.

 - Miért vele mentél el a bálba? Ő kényszerített rá? – Éreztem, hogyha elkezdi a kérdezősködést, akkor soha se fogja abba hagyni. Hát így is volt.

 - Én kértem meg rá… - Ismertem be kelletlenül egy halk sóhaj kíséretében. Megelőzve kérdését, válaszoltam rá rögtön. – Tudod, én azért jóba vagyok vele. És hát nem volt ki elmenjen velem, meg hát, na…

 - Akkor ez olyan, hogyha én nem vagyok, akkor rögtön hozzáfutsz? – kérdése halk volt annak ellenére, hogy érzések tömkelege kavargott benne, legfőképpen düh.

 - Érts meg Jeong Guk – Sóhajtottam fel újból, de már ültem mellette. -, én jóba vagyok vele, hisz hozzá járok gyakorlatra. Te lehet, hogy utálod, és igazából nem is értem miért rajtam veszekedtek mindig, de nem tudok máshova menni. De csak december végéig leszek ott, két és fél hónap, heti egy alkalom, kibírod. Aztán úgy se látom soha többet.

 - Mi van akkor, ha felkeres téged ezek után? – Nézett rám hatalmas pillái közül, melyek még inkább kihangsúlyozták aggodalomtól tágra nyílt hatalmas barna szemeit.

 - Miért rajtam keresztül veszekedtek, amikor igazából sokáig nem is voltam nálatok közös pont, most meg a világ legnagyobb ellenségei vagytok? – Tereltem a témát. Láttam, hogy kezdte kerülni a szemkontaktust, és szívesen elhúzódott volna tőlem, de hamar megakadályoztam ebben. – Válaszolj Jeon Jeong Guk. – Néztem rá szúrós tekintettel. – Ha nem vagy hajlandó, akkor megkérdezem majd HoSeoktól pénteken, ő biztos szívesen válaszol rá.

 - Ez aljas húzás volt. – Ült fel ő is, hogy tekintetünk majdnem egy magasságba kerüljön. – Hamarabb kezdődött ez a balhé közöttünk. Jin halálakor. Igazából a csapat többi tagjával sincs már túlzottan jóba, Jiminnel beszélget csak ötünk közül.

 - Miért?

 - Mikor Jin még élt, már akkor is sejtettük, hogy kipróbálta a drogokat, és amikor kiderült, hogy Jin meg fog halni, hazamegy a családjához, hogy velük lehessen, főleg a húgával… - Elhallgatott. Éreztem a tekintetét magamon, de én képtelen voltam ránézni. A torkomat szorongató gombócot próbáltam visszafojtani, hogy ne kezdjek el sírni a saját ostobaságom miatt, ami az óta is csak kínoz. – Nekem már elkezdődött az egyetem, tisztán emlékszem, mert már téged is láttalak az aulába, meg elég sok helyen, és úgy döntöttünk mind a hatan, hogy akkor elmegyünk Jinhez. Éreztük, hogy az lesz az utolsó találkozásunk, ezért mindannyian szótlanok voltunk. Kivéve HoSeok. Ő már akkor is bedrogozott a találkozó utáni estén, a kikötőbe, ahova vittelek. Elviselhetetlenül viselkedett, mindenkivel csak összeveszett, a többiek meg vevők voltak erre az alkohol miatt. Én aznap kivételesen nem ittam, mert vezettem, ezért egyedüli voltam, akibe nem tudott belekötni. Vagyis csak azt hittem.